Beauty & Balance Studio „ A bőr nem felejt ”

Bemutatkozás

Morvainé Molnár Krisztina vagyok. 1993-ban végeztem Budapesten, mint elektrokozmetikus, majd később Mesterképzésben vettem részt. 2005-ben a Pécsi Tudomány Egyetem Pollach Mihály Műszaki Karán kozmetikus szakoktató diplomát szereztem. Jelenleg a gyöngyösi ESZC József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiumának a Kozmetikus Szakma elméleti és gyakorlati szaktanára vagyok. 2016-tól saját kozmetika üzletemet gyakorlati képzőhelyként is működtetem. A Heves Megyei Iparkamaránál regisztrált vizsgabizottsági tagként is tevékenykedem. Az elmúlt 26 évben a kozmetikus pályám alatt egyre nagyobb hangsúlyt kapott a kozmetikus szakma iránti elkötelezettségem, mely a tanulók képzésében teljesedett ki.

Kozmetikus tanulóképzés

Államilag finanszírozott vagy Alapítványi iskoláknak OKJ-s kozmetikus nappali és felnőtt képzéshez szükséges gyakorlati hely biztosítása. Színvonalas körülmények között, jól felszerelt, igényesen kialakított környezetben. Kozmetikus szaktanár mellett, ahol nemcsak gyakorlati, hanem elméleti tudást is szerezhetsz. Várom azoknak a kozmetikus tanulók jelentkezését is, akik nem a gyöngyösi iskolában szeretnének elméleti tudást szerezni, de lakóhelyükhöz közeli gyakorlati képzőhelyet választanának.

Kozmetikai szolgáltatások

  • Hexapoláris rádiófrekvenciás arc-és testkezelés
  • IPL villanófényes szolgáltatások
  • Mikrodermabrázió
  • Hidroabrázió
  • Ultrahang
  • Iontoforézis
  • Arckezelések
  • Gyantázások
  • Smink készítése
  • Relaxációs arcmasszázs

Aktuális

Galéria

Kapcsolat

  • Beauty& Balance Studio
  • Morvainé Molnár Krisztina
  • Kozmetikus mester, szakoktató

  • Cím:
  • 3200Gyöngyös, Orczy u. 1. C épület

  • Tel:
  • +36 30 386 1374

  • E-mail:
  • morvai.molnarkriszti@gmail.com

  • Facebook:
  • Kozmetikus tanulóképzés